69. rész – Különös sakkparti

Végre meglátogathattuk Papikát az Otthonban, mert már beszokott. Anya megkérdezte a főnővért, mi a jobb: ha előre szólunk neki, vagy ha meglepetés a látogatásunk. Ő ez utóbbit javasolta.

Így hát hétvégén anya sütött egy rahedli süteményt, banánt és almát vett, meg egy üveg üdítőt, de ezt ott felejtettük a csomagtartóban, amikor kikecmeregtünk a kocsiból, és szépen libasorban beballagtunk az Otthonba.

Épp befejezték az ebédet, néhányan kint ültek a kertben, mások sétáltak. Néztük, hol van Papika, de nem láttuk. Anya persze már rémeket látott, hogy mi van Papikával, amikor az egyik kis kerti házikóban – anya szerint filagóriában – észrevettük, hogy sakkozik valakivel. Csak nekünk éppen háttal ül, azért nem vettük észre.

• De hiszen nem is tud sakkozni… – suttogta Julcsi, a jólértesült.
• Látod, hogy tud! – vágtam rá egyből, ám ahogy közelebb mentünk, feltűnt, hogy furcsa sakkot játszanak ők, bizony furcsát. Olyat, hogy minden bábuval csak egyenesen előre mennek.
• Ez így nem ér – töprengtem el egy pillanatra, de aztán rájöttem, hogy minden játék úgy ér, ahogyan azok, akik játsszák, megállapodnak.

Vagy nem. De akkor már nem sakk a sakk.

A „Nefelejcs” című novella-sorozat fő témájához kapcsolódóan, a projekt céljaival összefüggésben megvalósuló intézményenkénti önálló és közös munka eredményeként, a konzorcium a következő szakmai tevékenységet, eseményt valósította, illetve valósítja meg:

Bevezető: A „Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások adaptációja: tudásbővítés és érzékenyítés helyi közösségeken keresztül“ című, EFOP-5.2.4-17-2017-00002 azonosítószámú projekten belül három alprogramban fogalmazódtak meg feladatok.

A „Család és társadalom alprogram” célja, hogy a gondozó családok olyan ismeretekhez juthassanak, amelyek a mindennapok szintjén nyújthatnak gyakorlati segítséget számukra.

Az alprogram keretein belül valósult meg a DIÓ (Demencia Információs Órák), melynek keretében a bevont célcsoporttagok részére kontaktszolgáltatásokat nyújtottunk.

 Székesfehérvár – Esettanulmány 2.

Kontaktasszisztens általi összefoglalás/értékelés/konklúzió:

 „A betegséggel kapcsolatos hiányos ismeretek pótlásában, a gondozással kapcsolatos problémák megoldásában, a lelki egészség fenntartásához szükséges készségek elsajátításában segítettek a személyes találkozások illetve a telefonon történt beszélgetések.

Az információs órák és a személyes segítő találkozások alatt a demens beteget gondozó hölgy tanult az előadóktól, a többi résztvevőtől, felfedezte és megfogalmazta a belső értékeit (így a türelmet, szerethetőséget) erőforrásait, a problémák megoldásában előbbre lépett és ami talán a legfontosabb látta, hogy a problémájával nincs egyedül, érzelmi segítséget is kapott, új viszonyulási és viselkedési formát tanult.

A közös munka gördülékeny, bizalmas volt, hatékonyságát azonban növelhette volna az, ha a járványhelyzet miatt nem rekedt volna meg a  személyes találkozás illetve az ha a magamhoz hasonló életkorú hölgyekkel történt volna az interakció vagy ha olyan témában történik a tanácsadás, amelyben nemcsak a tanulmányok és a munkahelyi tapasztalás alapján rendelkezem információkkal, hanem saját élmények alapján.”