38. rész – Otthon-e az Otthon?
Zömök, alacsony, mosolygós nő volt Nóri, a részleg vezetője.
- Ez lenne a szobája a hölgynek – kezdte, ahogy benyitott az egyik ajtón, és rögtön rákérdezett: – Ő miért nem jött el?
- Úgy gondoltuk… úgy gondoltam, hogy előbb én nézek körül… nem is tudom, miért – magyarázkodott Bence.
- Jól tetszett tenni – bólogatott Nóri, majd bemutatta a szobatársat, aki a másik ágyon feküdt. – Ő nem tud beszélni – fordult hozzánk –, de ez nem baj, csak amikor…amikor nem tudjuk, mit akar.
- De az én feleségem, kérem, az én feleségemmel lehet kommunikálni. Nem is tudom… hogyan lakhatna olyan valakivel egy szobában, aki… – mondta Bence, és már kint is volt a folyosón.
Nóri kicsit tanácstalanul álldogált, aztán visszavezetett bennünket a főnővérhez, és elköszönt.
- Szóval, kérem, én azt hiszem… – kezdte odabent Bence, de én kéretlenül is átvettem a szót.
- Úgy gondoljuk, hogy a szobatárs…
- Elnézést – vágott a szavamba Zita nővér –, egy személyes szobánk most nincs is, de ha van, az akkor is… sokba kerül.
- Nem baj, nem baj, kérem! – jelentette ki Bence.
Zita nővér felállt.
- Kérem. Ha meg tudják oldani… de lehet, hogy évekbe telik!
Amikor elkerülhetetlenné válik, hogy demenciával élő hozzátartozónkat idősotthonba helyezzük el, ez a döntéskényszer az addig odaadóan gondozót lelkileg megterheli, bűntudatot okoz neki. Ezért fontos, hogy a döntés megalapozott legyen, és a hozzátartozó tudomásul vegye, hogy ebben az esetben nem az érzelmei (szülő esetében a beteg iránti hála), vagy egyszerűen az együtt töltött évek, évtizedek alatt megteremtődött szoros érzelmi kötődés szavára kell hallgatnia, hanem meg kell akadályozni, hogy bekövetkezzék a demenciával élő személy és vele együtt az őt gondozó hozzátartozó életminőségének drámai romlása.
A „Nefelejcs” című novella-sorozat fő témájához kapcsolódóan, a projekt céljaival összefüggésben megvalósuló intézményenkénti önálló és közös munka eredményeként, a konzorcium a következő szakmai tevékenységet, eseményt valósította, illetve valósítja meg:
Az innovatív Demencia Információs Órák (DIÓ) keretein belül a hozzátartozók egységes tematika alapján, 2019. októbertől 12 hónapon keresztül, szakemberek irányítása mellett szerezhetnek ismereteket a projektmegvalósítással érintett településeken. Az élethelyzetekre való adekvát reakciók elsajátítása mellett a prevenciós technikák alkalmazása kerül a képzés középpontjába.
Beszámoló Demencia Információs Órák – Tiszaalpár
Időpont: 2019. december 3.
A mai nap témája a demencia és a hozzátartozó –ez tartott eddig a legnagyobb érdeklődésre számot, több saját élményt behoztak, megosztottak a résztvevők egymással.
A foglalkozás szerint ajánlottak demencia témájú filmeket, elérhetőséget – de jelezték, hogy ezt az interneten is megtalálják, sokkal jobban örülnek az információs órán elhangzott praktikáknak, ötleteknek, melyet a gyakorlatban is tudnak alkalmazni.
Már az érkezéskor tapasztalható volt, hogy szívesen jöttek és várták a találkozást, jó hangulatban érkeztek, tréfálkoztak. Tekintettel az Adventi ünnepkörre, néhány gondolat erejéig beszéltünk arról is, valamint, hogyan lehet a készülődésbe bevonni a demenciával élő személyeket