96. rész – Megértik, amit nem kéne…

A dédi és Papika között az a különbség, hogy a dédi az utolsó pillanatig nótázott. Ezt az a bácsi mesélte anyának, aki még a Papika régi házának a szomszédja volt. Dédi ugyanis Papikáékkal lakott, pontosabban Papika oda vette feleségül Mamikát, ahol a dédi lakott. Szegény dédire egyszer valami lökött vendég azt mondta Mamikának, hogy a Jóisten igazán magához szólíthatná már, mert Mamika előbb meghal a végén, mint a dédi, és az igazán igazságtalan volna, hiszen Mamika ápolja őt már vagy hat-nyolc éve, és ezt a dédi meghallotta. Mert olyanok egy kicsit az alzheimeresek is, mint a gyerekek: azt biztos, hogy meghallják és megértik, amit nem kéne. Ezt egyébként anya mondta, amikor megállapította, hogy nem tud olyan halkan telefonálni, hogy Julcsi meg én meg ne hallanánk. Hozzáteszem, anya ordítva telefonál. Nem tudjuk, miért. Talán a régi tanár-múltja kísérti szegényt. Pedig nem szeretett tanítani. Én ugyan javasoltam neki, hogy ne közgázt tanítson, az tök unalmas lehet, hanem valami olyat, ami érdekli a gyerekeket, de anya erre csak megsimogatta a fejem (azt olyankor szokta, amikor valami nagyon idióta ötletem van, de nem akar megsérteni.)

A „Nefelejcs” című novella-sorozat fő témájához kapcsolódóan, a projekt céljaival összefüggésben megvalósuló intézményenkénti önálló és közös munka eredményeként, a konzorcium a következő szakmai tevékenységet, eseményt valósította, illetve valósítja meg:

A Társadalmi érzékenyítés alprogram keretében elkészült az a dokumentumfilm, amelynek a konzorcium által meghatározott célja, hogy a kapcsolódó kommunikációs kampányban felhívják a figyelmet a demenciával élő emberek és környezetük kapcsolatára, annak érdekességére. A tervek szerint a film epizódjaiban egy-egy demenciával érintett és hozzátartozója karakterén, az ő tanúságtételén keresztül interjúkban kerültek volna bemutatásra a demenciával való együttélés nehézségei, és az ezek mögött rejlő valódi és értékes emberek, példaértékű sorsok.

A Covid-19 világjárvány azonban módosított ezeken a terveken, a több helyszínen való forgatások egy helyszínre tevődtek át, de a Boldog Gizella Otthonban elkészült dokumentumfilmben sikerült vizuális eszközökkel azokra a mozzanatokra rávilágítani, amelyek ember és ember közötti odaadó szeretet révén örömmé és értékké válnak. Ezáltal személyes teret és tapasztalatot adva a demenciával való találkozás szélesebb körben értelmezett társadalmi vetületének.