92. rész – Fejlődéstörténet

Ennek most már vége. Igaz, két-három éve se mentünk nyaralni, hiszen Apa lelépett, és szegény Mamika meghalt, így – anya szavaival élve – szerény, de tisztes életre kellett berendezkednünk… (a szerényet még csak értem, de mi az, hogy tisztes élet?). Aztán az első jelekre is jól emlékszem. Anyának tűnt fel, nekem nem annyira, Julcsi meg nem is foglalkozott akkor még Papikával, szóval anya vette észre először, hogy még a közvetlen rokonok neve se igen jut Papika eszébe. Ezeknek a névtelen hősöknek a tábora egyre bővült: a szomszédokra többnyire csak mutogatott Papika balra vagy jobbra, és lassan a „tudod, az a nő”, vagy „a kutyás ember” igazított el minket abban, hogy kiről beszél éppen. Ez után jöttek a szökdösések, meg a zugevések, zugivások – na, nem sör vagy bor, mert az sose volt nálunk, mióta Apa elment, hanem narancslé, tej, meg ilyesmi –, aztán az „ezt se találom, az is elveszett, sőt, azt is ellopták”. Ez volt az egyik legveszélyesebb korszak: sose tudtuk, ha valaki hozzánk érkezett látogatóba, akár gyerek, akár rokon vagy más, hogy Papika szegény nem támadja-e le, hogy adja vissza neki a svájci bicskáját, vagy egyéb értéktárgyát, amiről nem is lehetett tudni, valódi-e.

A „Nefelejcs” című novella-sorozat fő témájához kapcsolódóan, a projekt céljaival összefüggésben megvalósuló intézményenkénti önálló és közös munka eredményeként, a konzorcium a következő szakmai tevékenységet, eseményt valósította, illetve valósítja meg: