8. rész – A nagy utazás
Gabikával nem volt egyszerű elkészülni, de Eliza mostanra beleszokott a gondozói „munkakörbe”, kedvesen és kitartóan készítette fel az útra. Pár éve volt ő már Sidney-ben kétszer is, de most mintha nem emlékezett volna az előző utazásokra. Rendkívül feszült volt, hol ellenkezett, hol pityergett kicsit. Aztán a taxiban már csendesen üldögélt, és csak időnként kérdezte meg, hogy hová megyünk. Eliza mindig megnyugtatgatta, hogy ismerős útra indul, vele megy ő is, a lánya, és Ausztráliában várják őt az unokái.
A baj ott kezdődött, hogy felszálláskor be kellett kapcsolni az öveket. Gabika mindig ki akart alóla bújni, vagy ki akarta kapcsolni. Eliza és a stewardess türelmesen magyarázta neki, hogy most nem lehet, de nemsokára már igen. Útközben hamar elálmosodott, elaludt, és amikor felébredt, nem értette, hol van, ilyenkor Elizának nagyon résen kellett lennie, nehogy elinduljon felfedező útra. Egy-egy bonbonnal, üdítővel mindig le lehetett szerelni. Amikor aztán enni- és innivalót is felszolgáltak, jó étvággyal ette meg a saját, majd az Eliza tálcájáról az utolsó falatot is.
Eliza szerint ez élete legnehezebb útja volt.
A „Nefelejcs” című novella-sorozat fő témájához kapcsolódóan, a projekt céljaival összefüggésben megvalósuló intézményenkénti önálló és közös munka eredményeként, a konzorcium a következő szakmai tevékenységet, eseményt valósította, illetve valósítja meg:
A projekt keretein belül elkészült a Kapaszkodó(k) c. kiadvány, mely kitér a demenciával élő személlyel való utazás témakörére is. A betegség előrehaladtával a demenciával élő személlyel való utazás egyre nehezebb lesz. Az utazás aggodalommal töltheti el a beteget, nyugtalanná és zavarttá teheti. Ha előre tervez, az utazás mindenki számára könnyebb lehet. Részlet a Kapaszkodók c. kiadványból (49. old.):
TANÁCSOK, JAVASLATOK
Indulás előtt:
- Beszéljen az orvossal, hogy milyen gyógyszereket
használhat a beteg megnyugtatására, ha felzaklatná
az utazás.
- Keressen valakit, aki a segítségére lehet a repülőtéren vagy a vasútállomáson.
- Tartsa biztonságos helyen az utazáshoz szükséges iratokat és dokumentumokat (tajkártya, személyi igazolvány, útlevél, háziorvos neve és telefonszáma, lista a beteg által szedett gyógyszerekről, kórtörténet másolata).
- Vigyenek magukkal olyan tárgyat vagy fényképet, amely megnyugtatja a beteget.
- Utazzanak családtagokkal vagy barátokkal.
- Pakoljon legalább eggyel több garnitúra ruhát.
- Az autóban az ajtót gyerekzárral zárja be.
Érkezés után:
- Minden tevékenységre szánjon bőven időt. Ne tervezzen túl sok programot.
- Hagyjon időt a pihenésre.
- Kövessenek egy, az otthonihoz hasonló napi rutint. Amennyiben lehetséges, a beteg ugyanabban az időpontban étkezzen, pihenjen és feküdjön le aludni, mint otthon.
- A mosdóhoz vezető útvonal legyen megfelelően megvilágítva, és hagyja égve a villanyt a mellékhelyiségekben.
- Készüljön fel rá, hogy az utazást idő előtt meg kell szakítani.
TANÁCSOK, JAVASLATOK
- Győződjön meg róla, hogy a beteg mindig visel azonosításra alkalmas karkötőt vagy azonosító kártyát a legfontosabb adatokkal.
- Mindig legyen Önnél egy nemrég készült fénykép a betegről.
FONTOS!
Az emlékezetkiesésben szenvedő betegek elkóborolhatnak, ha nem ismerik jól a helyet.