Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

76. rész – Ki az áldozat?

Nagy katasztrófák idején mindenki hoz valami áldozatot. Ki ilyet, ki olyat, ki kisebbet, ki nagyobbat. Ezt az áldozatot nem a jóakarat és a hit szüli, mint amelyet békeidőben, hanem a kényszer. Így hozott áldozatot Bence, akinek élete párját beszippantotta az Idősotthon. Úgy beszippantotta, hogy talán sosem találkoznak többé. Bence a maga pár tíz kilójával, a háta mögött hagyott kőkemény évtizeddel, amikor asszisztálnia kellett élete egyetlen szerelme leépüléséhez, és csak a hit tartotta benne a lelket addig is, amíg végre úgy érezhette, jó helyre kerül a felesége, ahol szeretni fogják, vagy ha nem (miért is ne?), akkor is gondját viselik, az orvos hetente látja, és ő, szegény kicsi Borbála, ha minden jól megy, megszokja és megszereti azt a helyet. Ott emberek vannak körülötte, nem csak egy valaki, akiből már elfogyott az erő és a derű, és kiszikkadt benne az öröm meg a méltó időskor vágya.

 

A demencia alattomos betegség. Nem csak a mentális, de a szociális hatásai is megkeserítik a beteg és az őt ápoló hozzátartozó életét. Ahogy halad előre a szellemi leépülés, úgy tünedeznek el a beteg családja környékéről az ismerősök, a barátok, de még a rokonok is. Vidéken a szomszédok eleinte kinevetik, ha a viselkedésében inadekvát mozzanatok tűnnek fel, aztán inkább elkerülik vele a találkozást. Az értetlenség pedig fáj a betegnek – nem igazán érti, mi a bajuk vele -, és fáj a hozzátartozó(k)nak is. A helyzet aztán romlik: egy idő után maga a demenciával élő személy számára is kezdenek érdektelenné válni a távolabbi ismerősök, akik  pedig biztosan megértőbbek lennének, ha a gondozónak alkalma nyílna vagy venné a bátorságot elmagyarázni, hogy miről van szó.

A „Nefelejcs” című novella-sorozat fő témájához kapcsolódóan, a projekt céljaival összefüggésben megvalósuló intézményenkénti önálló és közös munka eredményeként, a konzorcium a következő szakmai tevékenységet, eseményt valósította, illetve valósítja meg:

Az innovatív Demencia Információs Órák (DIÓ) keretein belül a hozzátartozók egységes tematika alapján, 2019. októbertől 12 hónapon keresztül, szakemberek irányítása mellett szerezhetnek ismereteket a projektmegvalósítással érintett településeken. Az élethelyzetekre való adekvát reakciók elsajátítása mellett a prevenciós technikák alkalmazása kerül a képzés középpontjába.

Beszámoló a Demencia Információs Órák nyolcadik alkalmáról

„Biztonság, biztonságos környezet”

Helyszín: Hajdúböszörmény; Időpont: 2020. szeptember 3.

A foglalkozásra ismételten a saját élményalapú tapasztalatok megosztása volt a jellemző. A résztvevők a résztémákhoz folyamatosan hozzászóltak, de a legtöbben az autóvezetéssel, illetve a közlekedéssel kapcsolatos „élményeiket” osztották meg. Többen elmondták, hogy el kellett adni a személygépjárművet, mert nem volt más lehetőség, a slusszkulcs más helyre tevése, vagy az autóval másik helyre történő parkolás nem volt megoldás. Az egyik hozzátartozó elmesélte, hogy a férje a ház körüli utcákon sétált és mindenhol az autóját kereste. A másik hozzátartozó elmondta, hogy az eladott autót pont a településen élő egyik lakos vette meg, s az eladás után 3 hónappal a férje „megtalálta” az autót, s eltörte a kilincset, mert be akart szállni.