71. rész – Oltakozunk, oltakozunk?

Már azt hittük, minden olyan simán fog menni, hogy csuhaj, az embereket beoltják, aztán mintha sose lett volna járvány. Ehelyett egyszercsak kiderült, hogy nincs elég oltóanyag. Mihez képest? – kérdeztem én anyától, de ő azt hitte, csak cikizem, mintha ő tudná, hogy mihez képest. – Nem, anya, nem cikizlek, csak ahhoz képest, hogy mi itt majdnem tíz millióan vagyunk, jó, ebből lemennek a csecsemők meg az ovisok, esetleg még az általánosba járók (mint én), de már Julcsi nem, mert Julcsi digitálisan van oktatva, nekem meg be kell járnom, ami nem igazság, bár ha jól meggondolom, inkább bejárok, mint hogy otthon gubbasszak mint egy töröttszárnyú veréb, szóval ott tartottam, hogy nincs elég oltóanyag, mert addig-addig cikizték a kormányt meg a tiszti főorvost, amíg tényleg elfogyott az oltóanyag, mert a népek csakazérztis feliratkoztak mind az oltásra, pedig eleinte úgy nézett ki, hogy sörétes puskával kell levadászni a bátrakat, hogy menjenek oltakozni (na, ezt is ki kell elemezni, ezt az oltakozni-t, amit sose hallottam eddig, de most már van oltakozás, ez olyan, mint a tetvészkedés, bocsánat, meg a vitatkozás, figyelem elterelésnek jó lesz, megkérdezem majd Terkát, ő mindent tud, addig is telik az óra).

A „Nefelejcs” című novella-sorozat fő témájához kapcsolódóan, a projekt céljaival összefüggésben megvalósuló intézményenkénti önálló és közös munka eredményeként, a konzorcium a következő szakmai tevékenységet, eseményt valósította, illetve valósítja meg:

Bevezető: A „Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások adaptációja: tudásbővítés és érzékenyítés helyi közösségeken keresztül“ című, EFOP-5.2.4-17-2017-00002 azonosítószámú projekten belül három alprogramban fogalmazódtak meg feladatok.

A „Család és társadalom alprogram” célja, hogy a gondozó családok olyan ismeretekhez juthassanak, amelyek a mindennapok szintjén nyújthatnak gyakorlati segítséget számukra.

Az alprogram keretein belül valósult meg a DIÓ (Demencia Információs Órák), melynek keretében a bevont célcsoporttagok részére kontaktszolgáltatásokat nyújtottunk.

Tiszaalpár – Esettanulmány 2.

Kontaktasszisztens általi összefoglalás/értékelés/konklúzió:

„Nagy kihívást jelentett számomra! A segítés az egyik legnehezebb, de legnemesebb feladat. Nagyon nagy odafigyelést és tudást igényel, hogy jól tudjuk értelmezni a másik problémáját, érzelmi állapotát, s mindeközben objektív maradni, nem bevonódni. Azt gondolom e munka során nagyon sok új információhoz és tapasztalathoz jutottam.

Kliensem a támogatás során nagyobb rálátásra, a DIÓ kapcsán több tudáshoz és értékes információkhoz jutott. A segítő folyamat végén felismerte saját korlátait, nyitottabbá vált a változásra, és értékesnek tartja Önmagát.

A kontaktesetek kapcsán azt figyeltem meg, hogy a demenciával élő családtagok a gondozást kötelességként élik meg, ezért önállóan akarják és kívánják megvalósítani, ami hosszú távon lelki feszültséget okoz és a gondozó személy egészségromlását idézi elő. Tartózkodnak a szociális szolgáltató rendszerrel kapcsolatban, nem akarnak segítséget kérni, csak találgatni tudok, hogy „miért”? Talán a bizalomhiány, a stigma miatt, esetleg az adminisztráció sokasága.

Egy biztos, a demenciával élőt felvállaló családtag számos nehézséggel találkozik az ápolás és gondozás során, munkája pótolhatatlan, ezért nagyobb társadalmi támogatásra lenne szükség.”