65. rész – A pofon és a forgalmi rendőr

Aztán mégis meglett a néni. Az állomásról telefonált egy vasutas, hogy találtak egy nénit, nem kérik-e. Mármint az otthon. Nagyon vicces…

Anya attól kezdve már nem annyira akarta beadni Papikát az Otthonba. Pedig elmondta neki a főnővér, hogy ebben az évszázadban ilyen még nem fordult elő – ami, köztünk legyen mondva, nem olyan nagy dobás, hiszen még csak 2020 van! –, és legyünk egészen nyugodtak, Papikára vigyázni fognak. Na, jó, gondoltam, könnyen beszélnek, mert még nem ismerik. Papika nagyon ravasz, ha valamit el akar érni. Egyébként Alessia is mondta, hogy erre direkt ki vannak képezve, mármint abban az Otthonban a demensekre, úgyhogy nyugodtak lehetünk.

• És a nénike? Mégis hogy?
• Hát úgy, hogy az a nénike megrögzött szökdöső volt. Az első naptól, hogy bevitték, ott állt az ajtónál, és ha valaki nem volt résen, ő annál inkább. Mármint ha nyílt az ajtó, ő igyekezett kisurranni a résen. A főnővér azt mondta, nem lehet minden ember mellé rendőrt állítani, bár ha jól emlékszem, eredetileg ezt Fülig Jimmy mondta, amikor bal kézzel kent le egy hatalmas pofont valakinek, amit az illető kikért magának, erre mondta Fülig Jimmy, hogy nem állíthat minden pofon mellé forgalmi rendőrt.

A „Nefelejcs” című novella-sorozat fő témájához kapcsolódóan, a projekt céljaival összefüggésben megvalósuló intézményenkénti önálló és közös munka eredményeként, a konzorcium a következő szakmai tevékenységet, eseményt valósította, illetve valósítja meg:

Bevezető: A „Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások adaptációja: tudásbővítés és érzékenyítés helyi közösségeken keresztül“ című, EFOP-5.2.4-17-2017-00002 azonosítószámú projekten belül három alprogramban fogalmazódtak meg feladatok.

A „Család és társadalom alprogram” célja, hogy a gondozó családok olyan ismeretekhez juthassanak, amelyek a mindennapok szintjén nyújthatnak gyakorlati segítséget számukra.

Az alprogram keretein belül valósult meg a DIÓ (Demencia Információs Órák), melynek keretében a bevont célcsoporttagok részére kontaktszolgáltatásokat nyújtottunk.

Jászberény – Esettanulmány 1.

Kontaktasszisztens általi összefoglalás/értékelés/konklúzió:

„Az egész folyamat alatt empatikus voltam, át/ és beleképzeltem magam a gondozó hozzátartozó élethelyzetébe. Láttam rajta, sokat jelent számára, hogy beszélni tud a nehézségeiről, vagy épp az apróbb örömekről, „sikerélményekről”, amelyeket időnként tapasztalt egyre romló szellemi állapotban lévő édesanyjánál.

A jövőt bizakodónak látja, hisz az Istenben, aki úgy érzi, mindig mellette van, súg, jelez számára, mutatja az utat. Ez a gondozó hozzátartozó életében egy nagy kapaszkodó, egy vallásból fakadó támasz.

A segítő beszélgetések, amelyet leginkább alkalmaztam a kontaktálás folyamatában, sikeresek voltak. Megnyugtató mindkettőnk részéről. Agondozó hozzátartozó természetesen kezdetben – amikor a betegségről keveset tudott – voltak kételyei, gyakori elkeseredései. Azonban ahogy haladtunk a konzultációinkkal, a személyes beszélgetéseinkkel mindig egy-egy új lehetőség nyílt számára, amelyből erőt meríthetett. Arról is beszámolt nem egyszer, hogy gyakran türelme fogytán, de nem csügged, nem adja fel, amíg bírja, teszi, amit tennie kell. Kidühöngi magát, és jön egy újabb nap, újabb kihívással.

Példaértékű, amit tesz, örülök, hogy megismertem Őt. Tiszteletem és elismerésem Neki további nemes feladatához, az édesanyja ápolásához/gondozásához, úgy, hogy közben magára is mindig tud időt szakítani, amiből töltekezni képes.”