62. rész – Két véglet
Biztos, ami biztos, egyik „virágos” délután elmentem Katkához. Idézőjelbe tettem a „virágos”-t, mert az asszonyt, aki Katka gondozását vállalta, Virágnak hívják. Ő nyitott ajtót.
- Jó napot kívánok! – üdvözöltem, és már nyomultam volna befelé, de Virág az ajtórésbe tette az egyik lábát.
- Kit tetszik keresni? – kérdezte gyanakvón.
- Hát Katkát, az unokatestvéremet.
- Nem engedhetek be senkit. Tamás úr megtiltotta.
- Na de kérem, az unokatestvére vagyok… És miért tiltotta meg?
- A vírus miatt. Mert mi történik, ha Katka asszony megkapja, kérem…
Nagyon bután nézhettem rá, mert elismételte.
- Őneki mindenféle baja van. A szíve, ugye… például. És az ember mindig azt hallja a hírekbe, hogy nem a vírusba halt bele, aki belehalt, hanem a másik bajába. Hát ezért, kérem.
Vannak helyzetek, amelyekből az ember csak úgy tud kilábalni, ha sarkon fordul, és elmegy. Most úgy éreztem, Virággal nem lehet szembe szállni, csak elmenni.
- Hát akkor viszlát – mondtam rezignáltan, és már indultam volna, amikor Virág háta mögül előbukkant Katka.
- Hahó! – kiabálta, és vadul integetett. – Gyere be, gyorsan, gyorsan!
Előfordulhat, hogy az a gondozó, aki napi pár órára leveszi a terhet a hozzátartozó válláról, nem a beteghez, hanem a megbízójához (tehát pl. a gondozó családtaghoz) kötődik inkább, következésképpen lehetőleg az ő utasításait igyekszik betartani. Pedig a hozzátartozó, bár szereti a beteg családtagot, nem feltétlenül eléggé képzett erre a speciális betegellátásra. Optimális esetben azonban a gondozó segítő rövid idő alatt megtalálja a beteg állapotának leginkább megfelelő, pozitív gondozási-ápolási hozzáállást.
A „Nefelejcs” című novella-sorozat fő témájához kapcsolódóan, a projekt céljaival összefüggésben megvalósuló intézményenkénti önálló és közös munka eredményeként, a konzorcium a következő szakmai tevékenységet, eseményt valósította, illetve valósítja meg:
Az innovatív Demencia Információs Órák (DIÓ) keretein belül a hozzátartozók egységes tematika alapján, 2019. októbertől 12 hónapon keresztül, szakemberek irányítása mellett szerezhetnek ismereteket a projektmegvalósítással érintett településeken. Az élethelyzetekre való adekvát reakciók elsajátítása mellett a prevenciós technikák alkalmazása kerül a képzés középpontjába.
Beszámoló Demencia Információs Órák – Tiszaalpár
Időpont: 2020. március 12.
A programot a kontaktasszisztens vezette fel, visszatekintett az eltelt foglalkozások tartalmára néhány gondolatban ismertette a korábbi témákat, valamint felvezette a mai napi témakört, kiemelve, hogyan készültünk a gyakorlatok bemutatására, elsajátítására.
A csoporttagok között volt egy szakember (növényvédelem) aki kiegészítette a témát a mérgekkel és azok otthoni előfordulásával, azzal szembeni prevencióval, illetve ötleteket osztott meg a jelenlévőkkel. A fulladás, félrenyelés, újraélesztés és szabályos telefonhívás is gyakorlásra került, melyhez voltak már ismeretek, de a könnyen elsajátítható és gyors helyzetfelismerések módszertana nagyon nagy segítséget fog jelenteni számukra a jövőben.
Felvetődött, hogy családban mennyire indokolt beszélni a kihűlésről, kiszáradásról, hiszen a gondoskodó családban ez nem fordulhat elő.
A vészhelyzet, sürgősségi ellátás igénybevételéhez kapcsolódva az aktualitást is figyelembe véve szót ejtettünk az otthonában lévő demenciával élő személy esetén mit jelent a koronavírus kérdése, annak megelőzése.
Felhívták a figyelmet a következő foglalkozás idejére, témájára, amely az Egészséges táplálkozás időskorban.
A résztvevők szinte minden alkalommal megjegyzik, hogy mennyire fontos, hogy a dekoráció követi az évszakot, vagy éppen valamilyen ünnepkört