60. rész – Látjuk az alagút végét

Isten látja lelkemet (ezt is anya szokta mondani), szívesebben bementem volna én a kórházba, mint Papika. Hiába hívtam őket, hogy mi van vele, nem vették fel. Akkor anya felhívta Papika száz éves bátyját – na, jó, nem száz, de sok –, aki Pasaréten lakik, és aki Julcsi szerint direkt azért költözött oda, mert közel van a kórház, de ez hülyeség. Kérte, hogy menjen be, és kérdezze meg, mi van Papikával. A Bátyó örült, hogy ő olyan fiatalos, hogy erre kérjük. Pedig nem azért kértük erre, mert fiatalos, hanem mert nem vették fel a telefont. De mindegy. Az öreg bekocogott, és vagy két óra múlva lihegve hívta anyát, hogy rendben van, Papika kovidos ugyan, de jobban van, és tud lélegezni. Miért ne tudna? Na, mindegy. Julcsi persze azt is tudta, hogy az idősek tüdejét támadja meg a korona, és egyszerűen megfulladnak, azért teszik őket lélegeztetőgépre. Anya megdicsérte Julcsit. Érdekes, mindig Julcsit dicséri meg. Nem baj, nem irigylem, csak igazságtalan. Másnap be akartam menni Papikához és vinni neki szörpit, de anya nem engedte.

• Kisfiam, mi még karanténban vagyunk! Nem mehetsz sehová!

Ja, tényleg. De már csak két nap.

A „Nefelejcs” című novella-sorozat fő témájához kapcsolódóan, a projekt céljaival összefüggésben megvalósuló intézményenkénti önálló és közös munka eredményeként, a konzorcium a következő szakmai tevékenységet, eseményt valósította, illetve valósítja meg:

Bevezető: A „Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások adaptációja: tudásbővítés és érzékenyítés helyi közösségeken keresztül“ című, EFOP-5.2.4-17-2017-00002 azonosítószámú projekten belül három alprogramban fogalmazódtak meg feladatok.

A „Család és társadalom alprogram” célja, hogy a gondozó családok olyan ismeretekhez juthassanak, amelyek a mindennapok szintjén nyújthatnak gyakorlati segítséget számukra.

Az alprogram keretein belül valósult meg a DIÓ (Demencia Információs Órák), melynek keretében a bevont célcsoporttagok részére kontaktszolgáltatásokat nyújtottunk.

Csákvár – Esetttanulmány 2.

Kontaktasszisztens általi összefoglalás/értékelés/konklúzió:

„Míg a kezdeti időszakban elsősorban a viselkedésváltozás okozott nehézséget a későbbiekben valóban nyomós problémák jelentek meg. Felelősséget éreztem, nagyobb problémák nehezedtek a hozzátartozóra is. Beengedett a magánszférájába. Nem volt könnyű beszélnie róla. Hozzásegítettem, hogy megértse a demenciával élő viselkedését. Felismerje, hogy az agresszióját is a betegség okozza és nem a személyének szól. Viselkedésváltozásaihoz tudtam tanácsot adni. Azt gondolom érezte, hogy bízhat bennem, nyitott volt felém, elfogadta javaslataimat. Közben az előadásokon elhangzott témák mind megerősítették, hogy jól cselekszik.  Fontos volt a pszichés- mentális támogatása. Kontaktasszisztensként nehézséget okozott, hogy a vírus miatt több héten át nem volt személyes találkozás. Telefonon kommunikáltunk. A hozzátartozó beszámolt a demenciával élő viselkedéséről, tüneteiről. Meghallgattam és legtöbbször csak megnyugtatni próbáltam. Ebben az együttműködésben a pozitív irányú változás, hogy a hozzátartozó tudta nincs egyedül a problémájával.”