Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

52. rész – Türelemjáték

Aztán, éppen amikor már nagyon kínossá vált a helyzet, anya résnyire kinyitotta az ajtót, és valami bocsánatkérést hebegve kirángatott engem a szorult helyzetemből.

Otthon aztán megint fájt Papika foga, de most már foglaltunk időpontot, és a doki (nem az előző, hanem egy másik) szépen kihúzta Papika fogát, jó nagy injekcióval persze. Julcsi meg én két oldalról fogtuk a kezét. Mármint Papika kezét.

Vége lett a szünetnek is, amit én nem bántam. Éreztem, hogy kezdek türelmetlen lenni Papikával (pedig mindig megbánom, de nem tehetek róla! nem tehetek róla, hogy egyszer csak kihoz a sodromból!), és ezért jó, hogy már van suli. Hazafelé húzom az időt, képes vagyok két óra hosszáig csoroszkálni, pedig kábé 15 perc az út a sulitól hazáig. Káróval szövegelünk, meg van egy jó kis labdánk, amit még év elején találtunk, de nem vittük haza, hanem eldugtuk egy kerítés tövébe, szóval azt rugdossuk. De egyszer csak haza kell érni. És ilyenkor eszembe jut a hittantanár pap bácsi, ő mondta, hogy azért is lehet imádkozni, hogy legyek türelmes, mert Jézus segít, és ad türelmet. Nem mindig. Ha nem kérem nagyon, akkor nem ad. Ő már csak ilyen.

A „Nefelejcs” című novella-sorozat fő témájához kapcsolódóan, a projekt céljaival összefüggésben megvalósuló intézményenkénti önálló és közös munka eredményeként, a konzorcium a következő szakmai tevékenységet, eseményt valósította, illetve valósítja meg:

Tájékoztató az EFI/GYE „szakmafejlesztési látogatások”-ról

A projekt keretében megvalósuló Gyógyszertárak és Egészségfejlesztési Irodák érzékenyítése szakmafejlesztési látogatás formájában valósult meg.

A program során a projektben foglalkoztatott kontaktmenedzser keresi fel az együttműködő Gyógyszertárakat és EFI irodákat. A konzorciumi városok környezetében lévő régiókat céloztuk meg. Így az Észak-keleti Régióból, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék, a Dunántúlon pedig Győr-Moson-Sopron és Fejér megyék településein lévő gyógyszertárakat és EFI irodákat. Figyeltünk a települések méretére is, így megyeszékhely és 2 500 fő alatti kistelepülés is van a projektben.

A szakmafejlesztési látogatás során a résztvevők a demenciával kapcsolatos tanácsadói szerepkörükhöz kapnak támogatást, megismerve az INDA (Interprofesszionális Demencia Alapprogram) pályázat keretében megvalósított szakmafejlesztés eredményeit és elkészült anyagait.

 

Demencia barát gyógyszertár a gyógyvíz városában

Az országszerte ismert Hajdúszoboszló központjában lévő patikája fogadta kolléganőnket 2021.04. 08-n. A találkozón részt vett gyógyszerészeknek és asszisztenseknek már ismerős volt a „Mérföldkövek” program. Érdeklődve hallgatták az INDA II. projektben megvalósult tevékenységet, mely jó alapja volt egy őszinte szakmai beszélgetésnek. Elmondták, hogy érzik a gyógyszerész szakmai tanácsai iránt megjelenő igényt (elsősorban az idősebb korosztály részéről), azonban a felgyorsult világ, a sorban állók türelmetlensége erre sok esetben nem ad lehetőséget. Érzik a hiányát a tabumentes, nyílt kommunikációnak. Időnként azt tapasztalják, hogy a hozzátartozók „kis feledékenységnek” titulálják a demencia korai tüneteit. Ez nehezíti a korai diagnosztizálást és akadálya lehet a segítségnyújtásnak. Hasznosnak találták a kiadványokat és szívesen csatlakoznának a demencia barát patikához.