Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

48. rész – Óvatosan a programokkal!

Még egyszer elhívtuk Virágnét (és közben Lizi nénit lebegtettük, nehogy idő előtt elmenjen, szóval nagy volt a kavarodás), és Putyi néni is lelkiismeretesen jött kétszer egy héten, de így se jött ki a hét. Papika a hétből négy napig a levegőben lógott. Jó, két nap hétvége, akkor anya, meg én, meg Julcsi elosztottuk szegény Papikát, de ebből csak az lett, hogy a hétvégék veszekedéssel kezdődtek, és azzal fejeződtek be, hogy anya sírt, Julcsi vérig volt sértve, én meg elvittem valahová Papikát. Hát, egyszer elmentünk a focipályára, mert ki volt írva, hogy a falu csapata a szomszéd faluval mérkőzik. Gondoltam, jó kis izgalom lesz.

Hát az volt.

Mert arra nem számítottam, hogy Papika lelkesedésből idegrohamot kap, amikor az ellenfél berúg egy gólt (nagy nehezen). És nem tudtam onnét elvonszolni, mert toporzékolt és csúnya szavakat ordibált az ellenfél játékosaira, úgyhogy az ő drukkereik közül három szekrényméretű pasi odajött, és elkezdték szegény Papikát lökdösni.

Rémes jelenet volt! Én frászt kaptam, hogy megütik, aztán engem ütnek meg (vagy le), de szerencsére a három szekrény elkezdte Papikát eltávolítani a pálya közeléből, és akkor meg tudtam fogni a kezét, és magam után rángattam, hazafelé.

A „Nefelejcs” című novella-sorozat fő témájához kapcsolódóan, a projekt céljaival összefüggésben megvalósuló intézményenkénti önálló és közös munka eredményeként, a konzorcium a következő szakmai tevékenységet, eseményt valósította, illetve valósítja meg:

Tájékoztató az EFI/GYE „szakmafejlesztési látogatások”-ról

A projekt keretében megvalósuló Gyógyszertárak és Egészségfejlesztési Irodák érzékenyítése szakmafejlesztési látogatás formájában valósult meg.

A program során a projektben foglalkoztatott kontaktmenedzser keresi fel az együttműködő Gyógyszertárakat és EFI irodákat. A konzorciumi városok környezetében lévő régiókat céloztuk meg. Így az Észak-keleti Régióból, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék, a Dunántúlon pedig Győr-Moson-Sopron és Fejér megyék településein lévő gyógyszertárakat és EFI irodákat. Figyeltünk a települések méretére is, így megyeszékhely és 2 500 fő alatti kistelepülés is van a projektben.

A szakmafejlesztési látogatás során a résztvevők a demenciával kapcsolatos tanácsadói szerepkörükhöz kapnak támogatást, megismerve az INDA (Interprofesszionális Demencia Alapprogram) pályázat keretében megvalósított szakmafejlesztés eredményeit és elkészült anyagait.

 

Deák Patika Győr

Szeretettel fogadták kontaktmenedzserünket Győrben, a Deák Patikában 2021.04.13-n. A patika vezetője bemutatta munkatársunknak a gyógyszertárat és elmondta főbb tevékenységeiket.  Kolléganőnk ismertette az INDA I és az INDA II projektet, a demencia kapcsán, továbbá bemutatta az elkészült kiadványokat. A „Kapaszkodók” című, INDA I kiadványból nem tudott adni, bár a gyógyszertár munkatársai szívesen vennék, ha abból is kaphatnának. Meghallgatva a tájékoztatót, a patika dolgozói fontosnak tartják a demencia korai diagnosztizálást. Úgy gondolják, hogy a gyógyszertári dolgozóknak jelentős szerepük lehet a korai felismerés segítésében. Az elkészült és a találkozón megismert kiadványokat szívesen ki tennék a gyógyszertárban és ajánlanák az érintetteknek. Nagy tetszést arattak a demenciáról készült érzékenyítő kisfilmek. Úgy gondolják, hogy azokat a társadalom szélesebb körében is ismertetni kéne, pl.: iskolákban osztályfőnöki órákon.  A mostanihoz hasonló látogatást a későbbiekben is szívesen fogadnának.