41. rész -Találkozás
Megint olyan üres volt az utca, mint tavasszal. Bementünk a játszótérre, ott is csak egészen kis srácok voltak, ovis korútól felfelé már senki. Hiába, október van, iskola van. Papikának jó szorosan fogtam a kezét, meg néha ránéztem, nem veszi-e le a maszkot, de nem, szép fegyelmezetten jött mellettem. Aztán egy kisebb bokros résznél ballagtunk éppen, amikor Papika felfigyelt egy szemből érkező asszonyra, akin nem volt maszk.
Papika kirántotta a kezét a kezemből, és a szó szoros értelmében árkon-bokron át rohant a bokrok mögötti kis kutyasétáltató területre. Ott lihegve megállt.
- Papika, mi van?! – kiabáltam neki, és már csörtettem is utána a bokrokon át.
- Nincs rajta álarc! Nincs rajta álarc! – harsogta Papika.
Az asszony megállt a járdán.
- Mi van? Mi vaaan? – ismételte elnyújtva, mert persze fogalma sem volt róla, hogy Papikával áll szemben. Meg a kápé demenciával.
- Semmi, semmi, csak úgy ideszaladtunk – hadartam, de nem győztem meg.
- Mi a baja magának?!… Az utcán nem kell hordani a maszkot – tette hozzá kissé elbizonytalanodva.
- Ne tessék magára venni – hebegtem, de azt hiszem, magára vette.
A „Nefelejcs” című novella-sorozat fő témájához kapcsolódóan, a projekt céljaival összefüggésben megvalósuló intézményenkénti önálló és közös munka eredményeként, a konzorcium a következő szakmai tevékenységet, eseményt valósította, illetve valósítja meg:
Tájékoztató az EFI/GYE „szakmafejlesztési látogatások”-ról
A projekt keretében megvalósuló Gyógyszertárak és Egészségfejlesztési Irodák érzékenyítése szakmafejlesztési látogatás formájában valósult meg.
A program során a projektben foglalkoztatott kontaktmenedzser keresi fel az együttműködő Gyógyszertárakat és EFI irodákat. A konzorciumi városok környezetében lévő régiókat céloztuk meg. Így az Észak-keleti Régióból, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék, a Dunántúlon pedig Győr-Moson-Sopron és Fejér megyék településein lévő gyógyszertárakat és EFI irodákat. Figyeltünk a települések méretére is, így megyeszékhely és 2 500 fő alatti kistelepülés is van a projektben.
A szakmafejlesztési látogatás során a résztvevők a demenciával kapcsolatos tanácsadói szerepkörükhöz kapnak támogatást, megismerve az INDA (Interprofesszionális Demencia Alapprogram) pályázat keretében megvalósított szakmafejlesztés eredményeit és elkészült anyagait.
Aranyhajó Patika Péri Fiókgyógyszertára
2021.04.15-n munkatársunk egy 2 577 lélekszámú település gyógyszertárát látogatta meg. Az ott dolgozók örömmel fogadták. Elmondták, hogy folyamatosan tapasztalják a település lakossága körében az elöregedés folyamatát. Ezért is örültek a látogatásnak, a témának, hiszen a demencia egyre szélesebb körben jelen van a településen. Elmondásuk szerint több család is gondoz demenciával élő hozzátartozót. Fontosnak tartják a társadalom, így a kis közösségük megfelelő tájékoztatását is e megbetegedés kapcsán. Az itt élő családok jól ismerik egymást, a napi gyakorlatban kapcsolatban vannak. Véleményük szerint szükség lenne a demencia barát gyógyszertárak létrehozására, a betegséggel kapcsolatos információk szóróanyagokon való terjesztésére. Megfogalmazták, hogy az érintett családok részére kontakt formában való segítségnyújtás ( erre a projektben kidolgozott DIÓ program ) kiváló lehetőség lenne.