28. rész – Kemény dió
Kértem még egy időpontot, bármennyire kínos volt is az egész. Szentül megfogadtam, hogy legközelebb ott leszünk. Amikor azzal állítottam be Katkáékhoz (mivel a telefont ekkor már nem vették fel!), hogy semmi gond, van új időpont, és ne érezzék magukat zavarban, hiszen Tamás nyilván sürgős elfoglaltsága miatt nem tudta Katkát elhozni az orvoshoz, én ugyan odafagytam a flaszterre, de sebaj, lényeg az, hogy legközelebb majd eljövök érte, és szépen elbuszozunk kettecskén a kórházba. Ám legnagyobb megrökönyödésemre Tamás ordibálni kezdett, hogy hagyjam békén őket, Katkának kutya baja.
Sajnos, ha valaki támadóan lép fel velem szemben, tényleg rosszul reagálok. Mint most.
- Azt hiszed, nekem olyan vicces utánatok rohangászni, és Katkának időpontokat kérni a dokitól? Te tényleg meghibbantál? Vagy csak ennyi telik a rohadt kövér önzésedből és korlátoltságodból, hogy magadnak is letagadod a feleséged betegségét?
Hát igen, éppen így nem kellett volna…
Tamás otthagyott minket, és bevágta maga után az ajtót.
Katka sírógörcsöt kapott.
Ha a gondozó kényszerből, a család helyzetéből adódóan kénytelen a demenciával élő beteget ellátni, de képtelennek érzi magát erre a feladatra, akkor keresnie kell azokat a szakmailag felkészült embereket, akik tanulmányaik és/vagy saját tapasztalataik révén mellé állhatnak és tanácsokkal láthatják el. Sajnos, az is előfordulhat, hogy a gondozó személy viszolyog attól, hogy „közhírré tegye a család szégyenét”, holott a demencia ugyanúgy betegség, mint a többi. Az Interneten a megbízható – nem üzleti nyereségvágytól hajtott – honlapok segítenek tájékozódni, hogy milyen szervezettel vagy személlyel érdemes felvenni a kapcsolatot.
A „Nefelejcs” című novella-sorozat fő témájához kapcsolódóan, a projekt céljaival összefüggésben megvalósuló intézményenkénti önálló és közös munka eredményeként, a konzorcium a következő szakmai tevékenységet, eseményt valósította, illetve valósítja meg:
Az innovatív Demencia Információs Órák (DIÓ) keretein belül a hozzátartozók egységes tematika alapján, 2019. októbertől 12 hónapon keresztül, szakemberek irányítása mellett szerezhetnek ismereteket a projektmegvalósítással érintett településeken. Az élethelyzetekre való adekvát reakciók elsajátítása mellett a prevenciós technikák alkalmazása kerül a képzés középpontjába.
Beszámoló a Demencia Információs Órák második alkalmáról
Helyszín: Hajdúböszörmény; Időpont: 2019. november 21.
A második találkozón a „Családi szerepek, átalakult kapcsolatrendszerek” c. részt vettük át. A résztvevők aktívan egy-egy témához kapcsolódóan elmondták a saját tapasztalataikat vagy véleményüket. A második alkalomnál már érezhetőbb volt az egymás felé való nyitottság is, hiszen nem sokan ismerték egymást. Ezen a foglalkozáson már bátrabban elmondták a saját élményű megtapasztalásukat is.