Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

23. rész – A várólista

Bence végre rászánta magát, hogy megint megkéri a szomszédasszonyát, Krisztinát, hogy vigyázzon Borbálára. Legutóbb ugyanis, amikor Krisztina elvállalta Borbála felügyeletét,  és valami sorozatot néztek együtt, Borbála elfáradt, vagy elunta, és feltűnés nélkül sétálni indult. Bence teljesen magába roskadt, amikor hazatérve Krisztina elmesélte neki a dolgot; tényleg Bence hibája volt, mert nem kötötte Krisztina lelkére, hogy az előszoba ajtót kulcsra kell zárni. Szerencsére Krisztina időben felocsúdott, hogy Borbála nincs ott mellette, és rögtön kiszaladt az utcára. Alig pár lépés után utol is érte.

Az otthonban az intézményvezetőhöz irányítottak. A hölgy nem kecsegtetett semmi jóval, elmagyarázta, hogy akkor tudnak új beteget felvenni, ha azon a szárnyon, tehát a középsúlyos és súlyos demens hölgyek folyosóján, ürül egy hely. Ám még az sem teljes siker, hiszen Borbála előtt több mint hatvanan vannak a várólistán. Kérte Bencét, hogy jelentkezzenek más otthonban is, hátha egyikben vagy másikban hamarabb sorra kerül. Lógó orral távoztunk.

Amikor a demenciával élő családtag felügyeletét rá kell bíznia valakire, nagyon összetett lelkiállapotban van a gondozó.  Fél attól, hogy valami nem várt helyzet következik be, amelyet a tapasztalatlan ismerős nem biztos, hogy tud kezelni; a mégoly kis időre szóló szabadság felett érzett megkönnyebbülést kísérő lelkifurdalás; a gondozónak saját magával szemben érzett kétségei, hogy vajon mindenről gondoskodott-e, kellően tájékoztatta-e azt, aki helyettesíteni fogja, és még sorolhatnánk. A legjobb, ha listát készít: étkezés (hol és milyen ennivalót talál a helyettes, mikor mit szokott enni a beteg), gyakori kérdezés, hogy nem kell-e mosdóba mennie, innivaló bekészítése, lehetséges elfoglaltságok, stb., valamint tudomásul veszi, hogy néha muszáj kikapcsolódnia, ha maga is nem akar megbetegedni.

A „Nefelejcs” című novella-sorozat fő témájához kapcsolódóan, a projekt céljaival összefüggésben megvalósuló intézményenkénti önálló és közös munka eredményeként, a konzorcium a következő szakmai tevékenységet, eseményt valósította, illetve valósítja meg:

Az innovatív Demencia Információs Órák (DIÓ) keretein belül a hozzátartozók egységes tematika alapján, 2019. októbertől 12 hónapon keresztül, szakemberek irányítása mellett szerezhetnek ismereteket a projektmegvalósítással érintett településeken. Az élethelyzetekre való adekvát reakciók elsajátítása mellett a prevenciós technikák alkalmazása kerül a képzés középpontjába.

Beszámoló a Székesfehérváron tartott DIÓ foglalkozásról

  1. november

Témák:

  • Kiből lesz laikus gondozó?
  • A családon belül betöltött szerepek, szerepegyensúly
  • Rezilencia tényezők
  • Szereptúlterhelés
  • A gondozó egészségi állapotában bekövetkezett változások…
  • Szerepkonfliktus
  • A burn-out megelőzése
  • Esetmenedzsment
  • Unokákkal, gyermekekkel töltött idő (gyermekek tájékoztatása)

Kihangsúlyozzuk azt a veszélyt, hogy a szereptúlterhelés komoly konfliktus-forrást generálhat az ápoló családján belül, mely nagymértékben megterhelheti az ápoló párkapcsolatát és a gyermekeivel való kapcsolatát is.

Szükséges e témakörben arról is beszélni, hogy nem csak az ápoló, hanem az ápolt szerepei is változnak és ez számára is veszteségérzést okoz. Fontos, hogy felismerjék, hogy nem cserélődnek fel a szerepek, hanem eltolódnak, más tartalmat kapnak. Abban, hogy a demenciával élő hozzátartozójuk minél tovább meg tudja őrizni szerepeit, az ápolásban résztvevők tudnak segíteni.

A családtagok informálása arra vonatkoznak, hogyan osszuk meg a felelősséget/feladatokat, csak abban az esetben relevánsak, ha a családtagok már tájékozottak. Az „Unokákkal…idő” feladattevékenységről nem lehet anélkül beszélni, hogy ne beszélnénk arról előtte, hogy a gyermekekkel hogyan tudjuk megismertetni a betegséget, ha nem beszélünk arról „mi van a nagyival”. Ez után következik az, hogy hogyan vonhatók be a gondozás részfeladataiba. Fontos azt is tárgyalni, hogy milyen módon tudunk segíteni a gyermekeknek feldolgozni a hallott információkat/a minden nap tapasztaltakat, és azt, hogy mennyire fontos, hogy a gyermekek számára szükséges időt továbbra is biztosítsuk számukra (ne élje meg elhanyagolásként).

[/cm