Bezárultak az Adventi Udvar rendezvényei a székesfehérvári püspökségen. Az utolsó gyertyagyújtási ünnepség már a Messiás születésének ünnepére készítette az udvarba betérőket. Dr. Radnainé Dr. Egervári Ágnes, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója is részt vett az ünnepségen, ahol az idős és sok esetben demenciával élő beteg családtagok kapcsán az “idővel való odafordulás” lehetőségére és fontosságára hívta fel az...
21 Nő az Egészségügyért Alapítvány védjegyesei között a DIÓ!
A társadalmat leginkább foglalkoztató problémákra keresik, vagy adnak megoldást azok a programok, amelyek munkájának hitelességét a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány védjeggyel ismer el.
“Tök jó” volt a DIÓ Tiszaalpáron
A Demencia Információs Órákon első alkalommal arról beszélgettünk milyen nehéz helyzetben vannak azok a családok, akiknek a környezetében demens beteg él: „Aki ápol, saját magát is ápolnia kell”.
Légy jelen!
“Az egy olyan kipipálós dolog, hogy fölhívom, megkérdezem: “Hogy vagy? Jól vagy?” – “Persze!” – erre ez szokott lenni a válasz. A valós válaszra legyünk kíváncsiak!” – mondta nekünk #igyfigyelekrad kampány kapcsán Dr. Egervári Ágnes, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója.
Először hallhattunk a Demencia Akciótervről
A Katolikus Szeretetszolgálat november 26-án módszertani szakmai napot tartott, amelyen közel száz szociális szakember vett részt különböző intézményekből szerte az országból. A szakmai napon az INDA program törekvéseivel összhangban a Demencia Akcióterv hiánypótló és régóta várt kezdeményezéséről a szociális szakemberek Magyarországon most hallhattak először konkrét információkat.
“A demencia megelőzése” című kiállítás nyílt Hajdúböszörményben
“A demencia megelőzése” című kiállítás nyílt Hajdúböszörményben. Az Egészségfejlesztési Iroda /EFI/ és az INDA Szakmacsoport Alprogramok szervezésében interaktív kiállítás keretében tájékozódhatnak az érdeklődők a demenciáról.
Age-friendly Region projekt záró konferenciája
Zalaegerszegen rendezték Age-friendly Region – Idősbarát Régió projekt záró konferenciáját. Az INTERREG program keretében megvalósuló együttműködés célja, hogy az időskori magas életminőség biztosítása érdekében modellprogramokat valósítson meg Ausztria és Magyarország területén. A rendezvényen helyet kapott az INDA program is
A gondozó minőségi ideje
Tudósítás a jászberényi DIÓ-ról Az első rendezvényen a gondozó minőségi ideje kapott kiemelt szerepet, annak alkalmazása, elsajátítása, a módszer ismertetése, saját élmények befogadása a csoport aktív részvétele mellett. Nagyon kiemelt a munka, a pihenés, a gondozás időarányos elosztása. Lényeges ebben, hogy a társadalmi, baráti kapcsolatokat is „ápolni” szükséges a gondozónak, ezeket nem szabad elhanyagolnia, hiszen...
- 1
- 2