2. rész – Eltévedt és félt
Kaptam ajándékba két jegyet a Müpába, a református kórustalálkozóra. Gyorsan telefonálok az unokatestvéremnek – nagy zenerajongó -, azt mondja, boldogan jön velem. A megbeszélt időpont előtt már ott szobrozom a villamos megállónál. A villamos jött, de ő nem volt rajta. Sebaj, ráérünk, majd a következővel ideér. Nem ért oda. Még két villamost megvártam, aztán felhívtam. Alig csörrent a telefon, már fel is vette. Mi van, kicsim? – kérdezem. – Hol vagy? – Hogyhogy hol? Hát itt vagyok a Zeneakadémia előtt, várlak. – Ne már! A Müpába megyünk! Én meg itt várlak! – Nem! Te azt mondtad, a Zeneakadémiára megyünk. Szó szót követett, a végén dühbe gurult. Én tudtam, hogy Müpát mondtam, hiszen a jegyről még a helyünket is bediktáltam neki.
A hangverseny után rohantam hozzájuk, hogy megbeszéljük, mert nem az első eset, hogy félreérti, amit mondok.
Még nem ért haza. Este 10-kor!
A férje kocsiba ült, és reflektorral bebóklászta a környéket. Jó messze találta meg, egy kerítésnek dőlve sírdogált. Amikor kérdeztük, miért sír, azt mondta, azért, mert eltévedt és félt.
A „Nefelejcs” című novella-sorozat fő témájához kapcsolódóan, a projekt céljaival összefüggésben megvalósuló intézményenkénti önálló és közös munka eredményeként, a konzorcium a következő szakmai tevékenységet, eseményt valósította, illetve valósítja meg:
Az innovatív Demencia Információs Órák (DIÓ) keretein belül a hozzátartozók egységes tematika alapján, 2019. októbertől 12 hónapon keresztül, szakemberek irányítása mellett szerezhetnek ismereteket a projektmegvalósítással érintett településeken. Az élethelyzetekre való adekvát reakciók elsajátítása mellett a prevenciós technikák alkalmazása kerül a képzés középpontjába.
A demenciában szenvedő embereknél gyakrabban fordul elő, hogy elkóborolnak és egy-egy ilyen alkalommal akár el is tűnhetnek. A napi szintű, szabadban történő rendszeres séta mellett rendkívül fontos a lakókörnyezet biztonságossá tétele (lakás – kert), továbbá hasznos a vészhelyzet kártya (név, lakcím, hozzátartozó neve, telefonszáma) valamint az úgymond „Okosóra” használata. A DIÓ alkalmain választ kapunk kóborlás okaira. Miértjében a múlt keresése is szerepet játszhat, a folyamatos föl alá járkálás emellett fájdalomra vagy egyszerűen csak a mosdószükségletekre is utalhat.