16. rész – Az első nap, árnyékokkal 

Némi nehézséget okozott kiszállni a kisbuszból, mert a kedves sofőr rázendített a Most viszik, most viszik Danikáné lányát című remek kis népdalra, és Borbálát ez szinte megrészegítette. A szövege ugyan nem jutott pontosan eszébe, de pár szóra itt-ott sikerült  bekapcsolódnia. Ami viszont a fő, ütemesen dobolt hozzá a lábával. Amikor megállt a kisbusz, és a sofőr eltolta a hátsó ajtót, hiába könyörgött ő is, meg Bence is, hogy szálljanak ki, majd később folytatják a nótázást, Borbála üdvözült mosollyal dudorászott tovább, és valahányszor Bence megkísérelte a két csuklójánál fogva finoman kifelé húzni, dühösen kirántotta a kezét a szorításából. Aztán végül meggyőzték, hogy be kell menniük, mert ott várják őket a barátok. Borbálának rossz kedve lett. Ahogy beléptek a nagy nappaliba – amely ebédlőül is szolgált –, a sok tekintet rájuk szegeződött, és ez Borbálát ismét kibillentette. Kihátrált az ajtón. Csilla, a mentálos munkatárs rögtön odaszaladt, és meggyőző hangon, lassan, mosolyogva mondta neki, hogy szeretnék, ha délelőtt ő is ott lenne velük. Ez hatott.

A „Nefelejcs” című novella-sorozat fő témájához kapcsolódóan, a projekt céljaival összefüggésben megvalósuló intézményenkénti önálló és közös munka eredményeként, a konzorcium a következő szakmai tevékenységet, eseményt valósította, illetve valósítja meg:

A demenciával élő családtagokat gondozók részéről egyre intenzívebben merül fel az igény, hogy „sorstársaikkal” találkozhassanak, csoportban beszéljék meg a gondjaikat. Az ilyen tapasztalatok azt mutatják, hogy a csoportban hamar megteremtődik a bizalom, és elemi erővel tört elő a résztvevőkből a vágy, hogy megoszthassák másokkal a nehézségeiket. A projekt keretében megvalósuló Demencia Információs Órák nagy segítséget jelent ebben, továbbá országszerte működnek ilyen céllal úgynevezett Alzheimer Cafék, hamarosan ezekről is tájékoztatjuk a demenciával élő családtagjukat gondozó olvasóinkat.