Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

15. rész – Indulás az Otthonba

Első nap reggel fél nyolckor magam is odamentem Bence és Borbála háza elé. Ott vártuk a kisbuszt. Mivel Borbála nem igazán értette, miért és hová utaznak, Bence az első nap maga is beült a buszba (ezt előre egyeztettük az intézményvezetővel, mivel úgyis vinni kellett a szakorvosi igazolást, meg Borbála személyi dokumentumait). Kedves bajuszos férfi volt a sofőr, úgy kapta fel Borbálát, aki vasággyal együtt se volt több 44 kilónál, mint a pelyhet, és beültette a hátsó ülésre. Bence beveckelődött mellé. Fogta a kezét, magyarázta neki, hogy most látogatóba mennek a barátaikhoz. Borbála többször rákérdezett, hogy „De miért?”, Bence pedig mindannyiszor szépen elmagyarázta, hogy azért, mert szeretnek minket, és beszélgetni akarnak velünk. És lesz játék is, meg zene. Erre már Borbála szeme is felcsillant. Zene?! – kérdezte mosolyogva. – Muzsika??

Az bizony! – bólogatott a kedves bajuszos sofőr is, hátra-hátra fordulva, ami Bencét némileg idegessé tette, de mivel Borbála a sofőr érdeklődésének külön örült, Bence nem akart rászólni, hogy ha választani lehet, inkább előre nézzen…

 

A „Nefelejcs” című novella-sorozat fő témájához kapcsolódóan, a projekt céljaival összefüggésben megvalósuló intézményenkénti önálló és közös munka eredményeként, a konzorcium a következő szakmai tevékenységet, eseményt valósította, illetve valósítja meg:

Az innovatív Demencia Információs Órák (DIÓ) keretein belül a hozzátartozók egységes tematika alapján, 2019. októbertől 12 hónapon keresztül, szakemberek irányítása mellett szerezhetnek ismereteket a projektmegvalósítással érintett településeken. Az élethelyzetekre való adekvát reakciók elsajátítása mellett a prevenciós technikák alkalmazása kerül a képzés középpontjába.

Ha a nappali demensellátóval kapcsolatban megkérdezzük a gondozó családtagokat, mindig kedvesnek, hozzáértőnek minősítik az ott dolgozó szakembereket. Szívesen veszik, ha a szakembertől gyakorlati tanácsokat, például otthon is alkalmazható, vagy elvégezhető feladatokat kapnak. Ilyen témában alapos felkészítést biztosít egyébként a már többször említett DIÓ program, amelynek 2020-as alkalmairól a továbbiakban nyújtunk felvilágosítást.