100. rész – Köszönet és hála

Majdnem azt mondtam, hogy ez várható volt. Tamás szegény, a fixa ideáival – takarékoskodás, mert mi lesz, ha kitesznek az állásomból, és éhen halunk, élelmiszer raktározás ugyanezért, éjszakákba nyúló munka a számítógépen, a kimerültségtől téves számítások, Katka betegsége direkt az ő bosszantására, stb. –, Tamás szegény csúszott lefelé a lejtőn. És éppen most, éppen ezekben a hónapokban nem lehetett se Memória cafét, se DIÓ-t tartani, hogy ott támaszt talált volna!

Egy ország csak akkor menekül meg, ha a lakosai fegyelmezetten betartják a szabályokat. Hát igen. De vannak páran (talán pár százezren is, ki tudja), akik nem fegyelmezettek, mert lelkileg-szellemileg nem egészen egészségesek. A már diagnosztizált demensek akár otthon élnek, akár valamilyen intézményben, hallgatnak a gondozójukra, és így többé-kevésbé fegyelmezetten, de legalábbis ellenőrzötten élnek. Ám mi van akkor, ha – mint Tamás esetében is – maga a gondozó szorul gondozásra? Vagy azért, mert ab ovo gyengébb idegzetű, vagy szép lassan kidől a sorból?

Már mondtam, hogy Isten minket a tenyerén hordoz. (Mi lenne, ha leejtene?… ) Nos, az, hogy Virág ott van Katka és már Tamás mellett is, bizonyíték erre. Virág beszámolt róla, hogy napi telefonkapcsolatban áll a családorvossal, aki – jobb híján telefonon, de – áldozatos és fáradhatatlan a betegei gondozásában.

Áldja meg érte őt és minden szolgáló lelket az Isten!

Igen nagy erőpróba volt a koronavírus járvány azoknak, akik otthon gondozzák demenciával élő hozzátartozójukat, ugyanakkor elképzelni is nehéz, hogy micsoda feladatuk volt az idősotthonokban a nővéreknek, szociális gondozóknak, mentálosoknak, orvosoknak a hónapokon át tartó karanténban a bentlakókat gondozni. Mert otthonról esetleg el lehetett menni egy kis egészségügyi sétára, de az Otthonok kapui zárva voltak. Lélek ez ajtón se be, se ki – mondhatnánk Arany Jánossal! Csak a legmélyebb elismerés és hála szavaival lehet megköszönni nekik, hogy hosszú hónapokon át kitartottak, kitartanak!

A „Nefelejcs” című novella-sorozat fő témájához kapcsolódóan, a projekt céljaival összefüggésben megvalósuló intézményenkénti önálló és közös munka eredményeként, a konzorcium a következő szakmai tevékenységet, eseményt valósította, illetve valósítja meg:

Az innovatív Demencia Információs Órák (DIÓ) keretein belül a hozzátartozók egységes tematika alapján, 2019. októbertől 12 hónapon keresztül, szakemberek irányítása mellett szerezhetnek ismereteket a projektmegvalósítással érintett településeken. Az élethelyzetekre való adekvát reakciók elsajátítása mellett a prevenciós technikák alkalmazása kerül a képzés középpontjába.

Beszámoló a 2020. október 07-én Győrben tartott 12. DIÓ foglalkozásról

A 12., utolsó győri foglalkozásunk „A lelki egészségvédelem a családban” témát dolgozták fel, illetve a foglalkozás sorozat értékelése is helyet kapott. Ennek a témának az utolsó foglalkozásra helyezése jó választás, mert még egyszer lehetőséget ad a legfontosabb üzenetünk, a „Te is fontos vagy” közvetítésére.

A foglalkozássorozatot értékelése

Egy rövid bevezető után mindenki kapott egy lapot és arra kérte tréner a csoporttagokat, hogy egy-két mondatban név nélkül írják le, hogy nekik mi volt a legfontosabb, amit a DIÓ-n kaptak. Ezt követően az oktató elmondta a csoportnak, hogy szerinte mit sikerült elérni a kitűzött célokból, és hogy neki mit adott a DIÓ, majd ugyanezt megtették a projektasszisztensek is.

Az oktató és a kontaktasszisztensek felajánlották a csoporttagoknak, hogy a lezárást követően is bátran hívhatják őket,  amennyiben olyan problémájuk van, amiben tudunk segíteni.

Néhány a leírt véleményekből:

„ Amit kaptam:

• hitet,
• erőt a folytatáshoz,
• megerősítést abban, hogy lehetek önmagam, hogy azok az érzések, amik időnként előjönnek az ápolás során természetesek,
• nagyszerű, segítőkész embereket ismertem meg,
• nagyon sok hasznos ötletet a betegápoláshoz.

Köszönöm!”

„Mit kaptam? Sok hasznos és fontos információt, tudást. Támogatást, segítséget – gyakorlati és lelki értelemben is. Közösségi élményt – hasonló problémával küzdő sorstársak társasága. Régi/új kapcsolatokat. „Nem vagyok egyedül ezzel a problémával” felismerést. Tapasztalatcserét. Köszönöm!”

„Legfontosabb, hogy támogatást, biztatást kaptam, hogy a feladatom, édesanyám ápolását meg tudom oldani, képes leszek rá, csak figyeljek arra, amit itt tanultam. Gyakorlati segítséget is kaptam, itt hallottam először a napköziről, ahova most már örömmel jár anyukám. Sokszor eszembe jutnak a tanácsok és próbálom alkalmazni is őket, már vannak sikerélményeim, pl kevésbé vagyok türelmetlen, többet nevetünk együtt anyuval. Köszönöm!”

[/cm