4. rész – Kérdés kérdés hátán
Majdnem két hónapba telt, míg a szomszédasszonyom lánya Ausztráliából ideért. Mielőtt útnak indult, gondoskodnia kellett az otthon maradó családtagokról, no meg hosszabb távollétre csomagolnia, bár itthon gyakran megforduló magyar barátai megnyugtatták, hogy itt is meg lehet venni mindent. Kimentem érte a repülőtérre. Nagyon idegesnek találtam. Azt mondta, úgy tervezi, hogy viszi is vissza magával Ausztráliába az anyukáját. Próbáltam meggyőzni, hogy talán nem az volna a legjobb megoldás, hiszen egy hosszú repülőút önmagában próbára tenné szegénykét, zárt térben, sok idegennel, szabadulási lehetőség nélkül. Aztán odaérve egy többszörösen idegen környezetbe kellene beilleszkednie úgy, hogy ha kidugja az orrát a házból, meg se érti, mit mondanak az emberek, tehát gyakorlatilag szobafogságra van ítélve. Aztán ő, a lánya, vajon bírja-e majd a nehéznek tetsző – alkalmasint 24 órás – szolgálatot?
Szóval tele voltunk kérdésekkel.
A válaszokra nem kellett sokat várnunk.
A „Nefelejcs” című novella-sorozat fő témájához kapcsolódóan, a projekt céljaival összefüggésben megvalósuló intézményenkénti önálló és közös munka eredményeként, a konzorcium a következő szakmai tevékenységet, eseményt valósította, illetve valósítja meg:
A projekt keretein belül elkészült a Kapaszkodó(k) c. kiadványunk 49. oldalán talál hasznos információkra, tanácsokat és javaslatokat a demenciával élők utazásával kapcsolatban.
A betegség előrehaladtával a demenciával élő személlyel való utazás egyre nehezebb lesz. Az utazás aggodalommal töltheti el a beteget, nyugtalanná és zavarttá teheti. Ha előre tervez, az utazás mindenki számára könnyebb lehet.